AdniJóga

Online Balance

Az AdniJóga küldetése, hogy a jóga jótékony hatásait eljutassa minél több hátrányból induló emberhez, akik máskülönben nem férnének hozzá jógaórákhoz és az ezzel járó nyugalomhoz. Hisszük, hogy a mentális egészség és a jóga mindenkié. Már régóta megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk a rendszeres csoportos órákon túl is elérhetővé tenni a jógát és behozni egyéb mentális egyensúlyra ösztönző eszközöket, avagy egy kis “jógán túli jógát”. Aztán egy évvel ezelőtt úgy alakult, hogy át kellett állnunk online órákra, ami sajnos nem minden csoportunknál működhet rendszeresen (pl.: gyerekcsoportokkal igen nehéz videó-konferenciában jógázni). Ez még inkább megerősítette bennünk, hogy AdniJógás tartalomra a szokásos óráinkon kívül is szükség lesz a jövőben.

Végül a célkitűzésünk megvalósítását egy elnyert pályázat tette lehetővé és belevágtunk az Online Egyensúly projektbe. Az első ötletelések, tervek óta szinte egy egész év eltelt és rengeteg új tapasztalatot szereztünk, új dolgokban próbáltuk ki magunkat, sokat tanultunk. Az oktatói csapattal együtt dolgoztunk, akikkel szuper és sokszínű tartalmakat tudtunk létrehozni. Készítettünk 35 videót, háromféle kategóriában: vannak magyar és angol nyelvű jógavideók, illetve gyerekeknek is csináltunk egy 15 rövid felvételből álló sorozatot. Ezek mellé összeállítottunk még egy-egy kiegészítő füzetet is, amelyben leírások vannak a különböző gyakorlásokról és további feladatok segítik a jóga pozitív hatásának elsajátítását.

A pályázatra ezzel a konkrét ötlettel jelentkeztünk, így az alapkoncepció és a büdzsé már a kezdetektől fogva adott volt, de ezek gyakorlatilag csak a keretek. Amikor belevágtunk a megvalósításba egyeztettünk az oktatóikkal, együtt ötleteltünk, hogy milyen videók legyenek és mellé a füzetbe milyen tartalmak kerüljenek. A következő nagy feladat (talán az egyik legnagyobb kihívás) a forgatások megszervezése, amihez helyszínt kellett találnunk, össze kellett szervezni az csapatot, a logisztikát, megtervezni a menetrendet és persze egy profi videósra is szükségünk volt. Sok-sok email, telefonálás és excel tábla után szinte hihetetlen volt, amikor elérkezett a forgatások ideje.

Az oktatóink gyorsan belejöttek az oktatásba a kamera előtt, izgalmas és vidám élmény volt végül a 3 nap, amit ezzel töltöttünk, annak ellenére, hogy igencsak elfáradtunk a végére. Ezután az oktatók a saját gyakorlásaikhoz megírták a füzetbe a leírásokat és a segítő kérdéseket, a gyerekeknek szánt füzetbe pedig kreatív feladatokat is kitaláltak. Mindeközben a videók utómunkája is elkészült, amit még gyorsan átnéztünk mindent (már amennyire 12+ óra anyagot át lehet nézni). Miután a tartalom kész lett, következett a füzetek szerkesztése, összefésülése és lektorálása, illetve rajzok, illusztrációk is készültek bele.

Az utolsó nagyobb része a projektnek maga az online platform létrehozása volt, amihez végül az egész weblapunkat újraépítettük és még informatívabbá tettük. Ezen belül készítettük el a videók gyűjteményét, amit célcsoportjaink könnyen, bármikor elérhetnek. Az online platformra felkerültek a videók és a füzeteket, a nyomtatott példányok mellett, a platformról is letölthetővé tettük.

Összességében az elkészült anyag célja, hogy a jóga és a meditáció rengeteg lehetséges jó mentális hatását rendszeres mozgással összekapcsolva eljuttassa hátrányból induló emberek életébe is. Az Online Egyensúly segíthet kapcsolódni a testhez, a lélegzethez és az érzelmekhez is. Így a hétköznapi nehézségek mellett könnyebben letisztul a gondolatok kavalkádja. Szeretnénk a videók és a füzetek által minél több olyan embernek megmutatni a befelé figyelés örömét, aki korábban ezt nem engedte vagy nem engedhette meg magának.

Első körben a már futó csoportjainknak küldtük el az elkészült videókat, füzeteket, itt a gyakorlóink a napokban próbálgatják először a platformot, de már most érkeztek pozitív visszajelzések. Egy rendszeres gyakorlónk például ezt írta nekünk: “Nagyon szép, nyugodt a környezet. Csodás, mint mindig.”

Szeretnénk még több embert elérni a platformmal, így keresünk további együttműködő szervezeteket is. Ez akár jó alapja lehet későbbi hosszabb-távú együttműködésejnek, de annak is örülünk, ha csak az Online Egyensúllyal jobbá tesszük a célcsoportjaik mindennapjait és egy kis egyensúlyt hozunk az életükbe. Ha ismersz olyan szervezetet, aki szívesen használná az Online Egyensúly platformot, írj nekünk az info@adnijoga.hu email címre!

Köszönet ezért az egy éves projektért mind a résztvevő AdniJógás oktatónak (Farkas Eszter, Gajdos Bea, Gasparics Reni, Génál Dóra, Hámori Márti, Kalmár Anna, Klein Dóri, Magony Dóri), Spengler Lászlónak a videókért, Csuka Lilinek a grafikákért és Hamitova Reginának a projekt menedzseléséért.